Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility 12. KAFF különdíja | Budapesti Metropolitan Egyetem

12. KAFF különdíja

Hertelendi Amanda és Ottlik Anna Peron című közös filmje a legjobb karakteranimációért járó különdíjat nyerte el a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon.

A 2013-ban készült bánanimáció szakmai konzulense Fischer Ferenc volt, az alkotók tavaly diplomáztak  Animáció alapképzésén. Ottlik Anna jelenleg a MOME Animáció mesterszakának hallgatója, Hertelendi Amanda pedig a Magyar Rajzfilm KFT produkciójában Gyulai Líviusz rendezésében készülő Egy komisz kölyök naplója című animációs tv-sorozatban dolgozik. (Ez a mű a rendezvényen a legjobb televíziós sorozat díját kapta.)

A kritikusokból, alkotókból és animációs szakemberekből naponta összeülő szakmai fórum a zsűri által is díjazott BKF-es alkotáson kívül kiemelte Kolop Anita Ill-Breeding című művének magas művészi-szakmai kvalitását és Ottlik Anna Kiút című alkotásának problémaérzékenységét, egyedi grafikai világát. A szakmai grémium Gauder Áron Kojot és a szikla című új filmjét is kiemelten méltatta. Paul Bush, Oscar-jelölt animációs rendező, a zsűri tagja, szintén elismeréssel nyilatkozott a BKF animációs műhelyének négy év alatt elért színvonaláról és erőteljes fesztivál-jelenlétéről.

A BKF által különdíjként felajánlott digitális Wacom-rajztáblát a Gyermekzsűri által legjobbnak ítélt film alkotója, Kovács Márton nyerte el a Bab Berci köve című Lázár Ervin-meséből készült filmjéért.

Főiskolánk a KAFF „ifjúsági“ társrendezvényének a SZAFT-nak (Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója) is ajánlott fel díjat. Nagy Izabella, a Váratlan vendég a változás című film alkotója e díj nyerteseként ingyenesen vehet részt az animáció szak 2016-os  felvételi előkészítő tanfolyamán.

Gratulálunk minden programban szereplő hallgatónknak és kollégánknak színvonalas alkotói és felkészítői munkájához!


Ottlik Anna és Hertelendi Amanda


M Tóth Éva szakvezető átadja a BKF díját

2015. 06. 29.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kiemelkedő szakemberekkel találkozhattak a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói, oktatói és dolgozói egy zártkörű előadás és panelbeszélgetés keretén belül a METU Infopark kampuszán...

asutalálkozócsemp

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kieme …

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj velünk Selmecig” programját. A programhoz bármely hazai egyetem, bármely szakos egyetemi hallgatója, oktatója és dolgozója szabadon csatlakozhat! A régi selmeci Alma Materhez (ma Szlovákia, Selmecbánya; szlovákul Banská Štiavnica, németül Schemnitz, magyarul gyakran csak Selmec) még gyakran érkeztek gyalog a diákok, hogy megkezdhessék tanulmányaikat...

selmecigcsemp

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj vel&u …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindítja Szenior Akadémiáját, amely 2024. november 7-én veszi kezdetét...

akademiacsemp

Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindí …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...