Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility 4x4 workshop | Budapesti Metropolitan Egyetem

4x4 workshop

A METU két Építőművész mesterszakos hallgatója, Dürgő Athéna és Mezei Flóra, is részt vett a Kínai Építészképző Egyetemek Szövetségének szakmai versenyén. A május végén Kínában lezajlott fordulón egy kísérleti falu koncepcióját mutatták be nemzetközi versenytársak és egy neves, kínai építészekből álló zsűri előtt. 

A 4x4 Workshopon való részvételre márciusban kapott felkérést Egyetemünk. A verseny témája a városfejlesztés volt, ebben a tematikában mutattak be a nevező csapatok izgalmas koncepciókat, újszerű megoldásokat. 

A többfordulós verseny első körében egy bemutatkozó videót készítettek a nevezők, így a METU-s hallgatók is. Ennek keretében egy Budapest szívében fekvő helyszínt mutattak be választott lokációként. A második körben szintén videófelvételen mutatták be a problémafelvetéseket, és az általuk megfogalmazott megoldandó feladatokat, ezek szolgáltak a tervezés alapjául. Az első elképzelések után kiforrott a végleges koncepció, egy kísérleti falu terve, amely egyfajta válasz korunk szociális és környezeti problémáira. 

Az előkészületek után, a verseny harmadik fordulójára, Kínába utaztak hallgatóink, útjukra rektorunk, Prof. Dr. Bachmann Bálint DLA kísérte el őket. 

A helyszín a Pekingtől északkeletre található Chengde tartományban volt, a szakmai verseny történetéről pedig tudható, hogy idén tizedik alkalommal került megrendezésre. A METU hallgatói tizenhárom kínai építészeti egyetem és a Pécsi Tudományegyetem három, szintén építész szakos hallgatójával mérték össze tudásukat. 

Az ázsiai út maradandó élménnyé vált a csapat számára. A vendéglátók rengeteg figyelmességgel és felejthetetlen élményekkel gazdagították ottlétüket. A verseny után utazást és városnézést szerveztek a számukra, így megismerhették Chengde tartomány és Peking szépségeit is. A megmérettetés utolsó fordulójára augusztusban, Pécsett került sor, ahol a véglegesen kidolgozott terveket és tablókat egy kiállítás keretében mutatták be a versenyzők. 


2018. 08. 31.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kiemelkedő szakemberekkel találkozhattak a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói, oktatói és dolgozói egy zártkörű előadás és panelbeszélgetés keretén belül a METU Infopark kampuszán...

asutalálkozócsemp

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kieme …

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj velünk Selmecig” programját. A programhoz bármely hazai egyetem, bármely szakos egyetemi hallgatója, oktatója és dolgozója szabadon csatlakozhat! A régi selmeci Alma Materhez (ma Szlovákia, Selmecbánya; szlovákul Banská Štiavnica, németül Schemnitz, magyarul gyakran csak Selmec) még gyakran érkeztek gyalog a diákok, hogy megkezdhessék tanulmányaikat...

selmecigcsemp

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj vel&u …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindítja Szenior Akadémiáját, amely 2024. november 7-én veszi kezdetét...

akademiacsemp

Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindí …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...