Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility 64. Országos Függetlenfilm Fesztivál | Budapesti Metropolitan Egyetem

64. Országos Függetlenfilm Fesztivál

A Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ) október 3. és 6. között rendezte meg idén a 64. Országos Függetlenfilm Fesztivált (OFF) Szentesen. 

A versenyprogramban 20 film szerepelt, köztük Fazekas Gyöngyi, 2018-ban végzett Mozgóképművész mesterszakos hallgatónk diplomamunkája, A narancs útlevél, amely elnyerte a Legjobb vizuális világ díját. Valamint Füzes Dániel szintén Mozgóképművész mesterszakos alumnink, Szokásjog/ The Buzz filmje is újabb díjat nyert: a főszereplő, Nagy Márk a Legjobb Férfi Főszereplő díját hozta el az október 17-én tartott díjátadón.

A zsűri tagjai Bojtár B. Endre újságíró, műfordító, függetlenfilmes, Csáki László Balázs Béla-díjas filmrendező, egyetemünk oktatója, Dózsa Erzsébet előadóművész, drámapedagógus és Durst György filmproducer, rendező, operatőr voltak.


A díjak kapcsán interjút készítettünk a két alkotóval.

A narancs útlevél című filmet nem először ismerték el, idén májusban az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézete és az Uránia mozi közös rendezésében megszervezett Slow Film Festival Fődíját is elhozhatta. Filmjét vetítettünk a Cinemascope3-on, valamint bemutatták Budapest hagyományos őszindító rövidfilmes fesztiválján, a Budapest Short Film Fesztiválon (BuSho) is. Diplomainterjúnk Gyöngyivel pedig a kulisszák mögé is betekintést enged.

Milyen érzés, hogy ismét díjazták A narancs útlevél című diplomafilmedet?
Felemelő minden díj. Egy jó fesztivál olyan nekem, mint egy mesebeli kunyhó, ahol befogadnak pár éjszakára. Míg a háziak mesélnek, te gyönyörködsz bennük, ők benned - találkozol más vándorokkal. Lassabban hűl ki a leves, kényelmes a legkisebb sámli, szebben csillog a bor vendégségben. A Függetlenfilm Fesztivál pontosan ilyen. És ha másnap úgy köszönnek el, hogy adnának neked valamit emlékbe, attól egy pillanatra különleges vándornak érezheted magad (és nem kell titokban elcsakliznod egy bögrét…). A Képzavar (2015) c. filmemet díjazták annak idején, reméltem, hogy A narancs útlevelet is szeretni fogják majd. De a legjobb, hogy a stábnak ezúton is meghálálhatom az önzetlen munkáját.


Miben más neked ez a díj, mint a korábbi Slow Film Fesztivál díja?
A korábbi egy Fődíj volt, itt viszont a Legjobb vizuális világért járó díjat kaptuk. Amint meghallottam, nagyon megörültem ennek a kiemelésnek, hiszen ez valóban esszenciális volt. Rengeteg emberrel dolgoztunk azért, hogy ez a film úgy nézzen ki, ahogy - élükön a látványtervezővel, Holjencsik Anna Vítával. Az első leülésünk, az öltöztetővel kezdve a fodrászon át az animátorig mindenkivel magának a világnak az értelmezésével telt, hosszú órákon át. Hogy kinek-kinek az eszközei miképp tudnak mesélni erről. Az operatőr, Magyari Zsolt is, 2016 óta gondolkodott velem arról a tengely-keringőről, amit szűk 15 percen át jártunk - és még ezer kérdésről. Megérdemlik, hogy hangsúlyt kapjon a munkájuk.
Rendezőként pedig azért megtisztelő, mert a korábbi filmjeim koncepcionálisan minimalisták voltak. A narancs útlevélhez hirtelen nagyot kellett nőni. Őszintén féltem magamtól, hogy egyáltalán képes vagyok-e összehangolni ennyi filmes eszközt egy minden ízében fabrikált világban
. Az összhang kapott díjat, s erre mind büszkék lehetünk.

Min dolgozol épp? Vagy mire készülsz?
Igen, ez a hónap kérdése. Szűk egy év producer asszisztenskedés után a felmondásomat töltöm. Továbbra sem találok fogást a rendezői pályán… Kezdek kételkedni a szókapcsolat jelentésében. Nincsenek lépcsőfokok, sem turistajelzések. Az viszont biztos, hogy ha nem rendezőként mutatkozom be, hanem asszisztensként, senkit nem hibáztathatok, ha asszisztensként gondolnak rám. Úgyhogy nincsenek se kifogások, se félelmek, csak a filmtervek szeretete és a semmiből főzés tudományának elsajátítása. Mélyvízbe ugrásra készülök. Remélhetőleg nem süllyedek el.

Gratulálunk Gyöngyinek!

 



A Szokásjog legutóbb a Malter Filmfesztivál „FM90 Campus Rádió" különdíját kapta meg, de szeptemberben a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fiatal hazai alkotók részére kiírt CineNewWave díját is elnyerte. Szintén idén a 6. Savaria Filmszemlén a Kisjátékfilm kategóriában III. helyezést ért el, a Slow Film Fesztiválon pedig a Különdíjat hozta el. A filmet bemutattunk a Cinemascope3-on is. Márknak ez a második díja, amit Dániel filmjében nyújtott alakításáért nyer el, a 2019-es Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a Legjobb Magyar Színész díját ítélte neki a zsűri.

Miben más ez az OFF díj, mint az eddigiek?
Az OFF díj több oknál fogva is más. Először is maga a fesztivál családias hangulata nagyon meghatározó élmény volt, ahol a legtöbb alkotó elkísérte a filmjét (Csoma Sándor, Baranyi Benő, Dudás Balázs, Molvay Norbert, Karácsony Péter, Fazekas Gyöngyi) és így egy nagyon kellemes társaság alakult ki. Másrészt ez a díj abban más, hogy itt Nagy Márk színészi játékát díjazták, aminek nagyon örülünk mert a Friss Hús után már másodszorra kapja ezt az elismerést.


Min dolgozol jelenleg vagy mire készülsz?
Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanulok rendezői szakon folytatom a tanulmányaimat, igyekszem további tudásra szert tenni és fejlődni. Van két videoklip, amit rendezni fogok, ezeknek a forgatókönyvein/koncepcióin dolgozom most. De tervben van Noll-Batek Kristóf Áronnal, a Szokásjog forgatókönyvírójával, hasonló témában nagyjátékfilmet írni. De ez még messze van.

Nagy Márkkal terveztek-e a jövőben még közös munkát?
Nagy Márkkal a forgatás óta barátok vagyunk, nagyon szeretnék vele a jövőben is együtt dolgozni. Nagyon jól megértjük egymást, élmény vele a munka.




Gratulálunk Dánielnek és Márknak!

2019. 10. 17.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kiemelkedő szakemberekkel találkozhattak a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói, oktatói és dolgozói egy zártkörű előadás és panelbeszélgetés keretén belül a METU Infopark kampuszán...

asutalálkozócsemp

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kieme …

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj velünk Selmecig” programját. A programhoz bármely hazai egyetem, bármely szakos egyetemi hallgatója, oktatója és dolgozója szabadon csatlakozhat! A régi selmeci Alma Materhez (ma Szlovákia, Selmecbánya; szlovákul Banská Štiavnica, németül Schemnitz, magyarul gyakran csak Selmec) még gyakran érkeztek gyalog a diákok, hogy megkezdhessék tanulmányaikat...

selmecigcsemp

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj vel&u …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindítja Szenior Akadémiáját, amely 2024. november 7-én veszi kezdetét...

akademiacsemp

Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindí …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...