...ezúttal a Design és művészetmenedzsment mesterszakos levelezősökkel

A Társművészetek című kurzus „Játéktéren kívül. Megyünk vidékre!” elnevezésű programjának második „fordulója” zajlott le 2018 december 8-9-én, a Design és művészetmenedzsment mesterszakos, másodéves levelező hallgatói részére Mezőtárkányban. A cél, a korábbi kurzushoz hasonlóan az volt, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezhessenek hallgatóink egy vidéki, bizonyos értelemben magára hagyott falú életéről, különös tekintettel arra, hogy egyes művészeti kezdeményezések felbukkanása ezen a területen milyen hatással lehet a település életére. 

Dr. Pörczi Zsuzsanna kurzusvezető oktató beszámolója

A hallgatók két napot töltöttek a faluban, ez alatt igen sűrű eseménysorozatban volt  részük. Megérkezésünkkor a falu polgármesterének felajánlásaként részt vehettünk a falu lakói számára szervezett adventi „lakomán”, a művelődési ház nagytermében kóstolhattuk meg a disznótoros ebédet, amit a falu valamennyi lakója számára kínált az önkormányzat. Megtudhattuk, hogy egy ilyen alkalom annak (is) köszönhető, hogy a településen működő közmunkaprogram keretében sertéstelep üzemel, és az étkek forrása innen ered. A gyermekek számára kézműves foglalkozás, felnőttek számára „jóebédhezszólanóta” típusú muzsika járt a meleg ételhez. Felmerült bennünk, hogy mind a kézműves foglalkozás szervezésében, lebonyolításában, mind pedig a zenei „betét” kiválasztásában lenne mit hozzátennünk az eseményhez.  Ez a program jelentette a falukutatás rövidke epizódját, hiszen a levelezők számára jelentősen kevesebb idő áll rendelkezésre, és ebben nem tudtunk időt találni arra a szisztematikus elemző tevékenységre, amit a falu életébe való komolyabb bepillantás tett szükségessé a nappali szakos hallgatók kurzusában. A vendégváró ebéd után az alkotótelepként működő késő barokk volt parókiaépületbe tértünk vissza, ahol a hely szellemére reflektáló művészetelméleti kérdésekkel, illetve az értelmiség felelősségének kérdését elemző szakirodalmakkal foglalkoztunk.

 

A fotókat Pilló Ákos hallgató készítette. További képek a galériában, tekerj a hír végére!

Délután közösen megtekintettük a „Másik Magyarország” című dokumentumfilmet, mintegy előkészítve a nap fő eseményét,  Bukta Imre látogatását, aki ez alkalommal nyitott, informatív beszélgetésben vett részt diákjainkkal, és a tőle megszokott alázattal és kedvességgel, ám szigorú következetességgel beszélt alkotói tevékenysége legfőbb motivációiról, és pályája kulcseseményeiről, irányairól.

       

Bukta Imre távozását követően a falu polgármestere, Tóthné Szabó Anita jött el hozzánk, hogy beszéljen nekünk arról a munkáról, amit a falu fejlesztése érdekében folytat már több mint egy évtizede, a sikerekről, eredményekről, kudarcokról és a nehézségekről. Hallgatóink visszajelzéséből kiderült, hogy kivételes lehetőségként élték meg azt, hogy valaki a dolgok „kellős közepéről” osztott meg velünk fontos információkat a magyar vidék irányításában aktív szerepet vállaló polgármester munkájáról, és a magyar valóságról, ahogy az egy kelet-magyarországi településről adódik.

 

Vasárnap új nap virradt ránk, a nap is igyekezett kisütni, de aztán győzött a borongós decemberi zimankó. Ez azonban nem szegte kedvünket, hiszen már délelőtt 10-kor megérkezett Dévényi Tamás Ybl díjas építész, harmad magával. Felesége, Berczeli Ildikó, valamint munkatársa Hutter Franciska személyében 3 építészt láthattunk vendégül ezen a napon. Dévényi Tamás rendkívül felkészült előadással „lepett meg” bennünket, a meglepetést az okozta, hogy mi lehettünk az ilyenformán elkészült anyag első közönsége. Dévényi bemutatta a faluban található 250 éves „kvártélyház” múltját és jelenét, a levéltári és egyéb forrásokból összegyűjtött adatokat, fényképeket, térképszelvényeket, adatokat, történeteket és a házzal kapcsolatos mítoszokat. Az előadást követően helyszínbejárást is tartottunk. Beléptünk a jelenleg még romos épületbe, majd Tamás – gondoskodva a korhű hangulatról - Mozart muzsikájával kísérve, helységről helységre körbevitt minket. Bemutatta a ház rekonstrukciójának jövőbeni szükséges lépéseit, és körültekintő gondossággal tájékoztatott bennünket az épület minden egyes szegletéről. Sok minden feltárult, ami nélküle rejtve maradt volna. Feltárult előttünk annak a munkának a „gyümölcse”, amit egy régi épület felélesztése kapcsán az építész óvatos körültekintéssel a felszínre hoz, miközben a múlt darabkáiból építi fel a jelenben élők számára az így elérhetővé váló épületet és tudástárat.

  

Tudjuk már milyen célból épült az épület, kik lakták eredetileg, hogy miért hívják a falubeliek török háznak az épületet a mai napig, van-e a házat az egri várral összekötő alagút a föld alatt, hogy a ma oly divatos goji bogyóból épült annak idején a sövény a faluban,  hogy volt tulajdonosa a háznak, aki talán kártya adósságban veszítette el, és még számos tényt, érdekességet, fontos adatot. Arról is halhattunk, hogy a falu emlékezete igen furcsán hézagos, mi több, szinte nyoma sincs a múlt őrzésének a mai lakosság körében. Vajon mi lehet ennek az oka? Mi történik, ha a múlt ilyen módon a homályba vész? Fel lehet-e éleszteni az emlékezetet, és hozzátehet-e ez a jelenhez, a jövőhöz, ha megtörténik? Mi lehet ebben az elkötelezett tudós, művész szerepe?

   

Ilyen és hasonló témákról beszélgettünk teázva, gyertyákat gyújtva, majd közösen elfogyasztva a füzesabonyi Napsugár étteremből érkezett ebédünket. A két nap végén elmondhattuk, hogy élményekben telten, és gyarapodó tudással térhetett haza mindenki. Zárásként meg kell köszönjük a falubeliek közül azoknak a segítségét, akik „felbukkanásunk” óta segítik munkánkat, és így lehetővé teszik ilyen és hasonló programjaink létrejöttét. Elsőként Nagy Tamásnak, aki a falu polgárőre, a tűzoltóparancsnok, a helyi tüzép vezetője, de ezek a feladatkörök nem írják le azt a tevékenységet, amit Tamás a faluért végez. Nyugodtan nevezhetjük Őrangyalnak, és bár nem lehet eléggé, itt szeretném neki megköszönni mindazt a segítséget, amit a lehető legnagyobb természetességgel és jóindulattal nekünk adott az elmúlt fél évben. Megköszönöm a falu polgármesterének, Tóthné Szabó Anitának a fogadtatást, a segítséget, személyes jelenlétének biztosítását, az ajándékokat, amikkel hallgatóinkat és minket fogadtak, és elsősorban a nyitottságot és baráti szándékot. Józsi bácsinak, hogy segít gondoskodni a házról és rólunk, Nikinek a testvéri segítséget. Nélkületek nem jutnánk semmire!

    

A fotókat Pilló Ákos hallgató készítette. További képek a galériában, tekerj a hír végére!

2018. 12. 14.