Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility ON AIR - A magyar televíziózás hőskora | Budapesti Metropolitan Egyetem

ON AIR - A magyar televíziózás hőskora

A hazai televíziózás hőskorát idézi meg hallgatóink filmes vizsgamunka-interjúsorozata, amelyben olyan, több generáció számára is ismert, jelentős televíziós személyiséggel beszélgetnek, mint például Bayer Ilona, Egri János, Koncsik László, Vajek Jutka vagy Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista és Tóth József Füles fotográfus, karikaturista.

Az ON AIR című életmű-interjúsorozat a METU YouTube csatornáján látható.


Előzetes


Az ON AIR – A magyar televíziózás hőskora sorozat elkészítésében több szak – többségében Televíziós műsorkészítő alap- és mesterszak, illetve Divat- és textiltervezés, Tervezőgrafika, Design- és művészetmenedzsment, Animáció mesterszak – hallgatói vesznek részt összesen 22-en, akik vizsgafeladatként kisebb csoportokban kb. ötvenperces életműinterjúkat készítettek a hazai televíziózás nagyjaival. A hallgatópárosok az általuk kiválasztott, számukra inspiratív tévés legenda életművét fél éven át tartó kutatómunka során ismerték meg. A kutatás végére elkészítették a komplett tévés interjú adásmenetét, ezt követően kérték föl interjúalanyaikat a szereplésre, majd forgatták le december elején, több napon át a METU házi stúdiójában.

   

Egri János és Bayer Ilona


Az előzetes alkotói másod- és harmadéves Televíziós műsorkészítő alapszakos hallgatóink, akik e videó létrehozása kedvéért dolgoztak együtt életükben először (operatőr: Bódis Dániel, vágó: Vaszily Dóra, valamint oktatóink: a projekt művészeti vezetője: Born Ádám, kreatív producere: Bánszki Kristóf, a tanszékvezető pedig Rozgonyi Ádám)

Az adásrendezés, az operatőri munka, az utómunka-koordinálás, a gyártásvezetés, a főcím és a logó is hallgatóink munkáját dicséri. A nyolc beszélgetésvől álló sorozat epizódjai folyamatosan kerülnek fe a METU YouTube csatornájára.
Az életműinterjú-sorozat vendégei: Bayer Ilona szerkesztő-riporter, műsorvezető; Egri János sportújságíró, műsorvezető; Koncsik László gyártásvezető; Márton István rendező; Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista Tóth József Füles fotográfus, karikaturistával közösen, Sommer Kati maszkmester, Takács Vera rendező, dramaturg; Vajek Jutka szerkesztő-riporter.


    

Az első képen: Koncsik László és Varnyú Dorina, a 2. képen: Vajek Jutka, Bánszki Kristóf oktatónk és hallgatóink


Ismerkedés a hazai televíziózás történetével

Az Integrált társművészeti gyakorlatok, illetve a TV műfajtörténet 1. kurzusok keretein belül hallgatóink először a Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyre látogattak el novemberben, Born Ádám és Bánszki Kristóf oktatóink kalauzolásával. Megismerhettek egykori technikai eszközöket (pl. képmagnó, régi kamera), láthatták kultikus műsorok (pl. Kapcsoltam...) kellékeit, jelmezeit (pl. Tévétorna), találkoztak olyan klasszikus tévés bábfigurákkal, mint a TV Maci, Mazsola, Bunyós Bálint vagy Dörmögőék; valamint zaj-zörejezéssel és hangalámondással rögtönzött szinkront is készítettek. A látogatás célja elsődlegesen az volt, hogy a hallgatók felkészüljenek az ON AIR című sorozatra: ne csupán családi elbeszélésekből, könyvekből vagy újságcikkekből, de testközelből is megtapasztalhassák, milyen volt a magyarországi televíziózás anno.

A következő félév tervei közt szerepel a magyar televíziózás ikonikus alakjait bemutató interjúsorozatunk folytatása, hogy a mindenkori tévés osztályok hallgatói megismerhessék és a nagyközönség számára bemutathassák egykori nagyjainkat, illetve a jelekor televíziósait.


      


A produkció minden stábtagja egyetemünk hallgatója és oktatója, dolgozója.

A teljesség igénye nélkül köszönet a tanszékvezetőnek, Rozgonyi Ádámnak, valamint Born Ádámnak, Dévényi Ritának, Kovács Zoltánnak, Csukás Sándornak, Simon Györgynek, Krajcsovics Istvánnak, Simon Andrásnak, Miklós Marinak, Orosz Tibornak, Csiszár Kingának, Schlett Annának, Ács Ferencnek, Egyed Máténak, valamint a Schwindl Kft.-nek.


2020. 05. 11.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kiemelkedő szakemberekkel találkozhattak a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói, oktatói és dolgozói egy zártkörű előadás és panelbeszélgetés keretén belül a METU Infopark kampuszán...

asutalálkozócsemp

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kieme …

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj velünk Selmecig” programját. A programhoz bármely hazai egyetem, bármely szakos egyetemi hallgatója, oktatója és dolgozója szabadon csatlakozhat! A régi selmeci Alma Materhez (ma Szlovákia, Selmecbánya; szlovákul Banská Štiavnica, németül Schemnitz, magyarul gyakran csak Selmec) még gyakran érkeztek gyalog a diákok, hogy megkezdhessék tanulmányaikat...

selmecigcsemp

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj vel&u …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindítja Szenior Akadémiáját, amely 2024. november 7-én veszi kezdetét...

akademiacsemp

Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindí …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...