Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Nyílt nap a METU szakirányú továbbképzésein és felnőttképzésein | Budapesti Metropolitan Egyetem

Nyílt nap a METU szakirányú továbbképzésein és felnőttképzésein

Nyílt nap a METU szakirányú továbbképzésein és felnőttképzési programjain

A rendezvényt Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem vezérigazgatója nyitotta meg, aki bemutatta a nyílt napon megjelenő képzések szakvezetőit és képzésvezetőit.
A nyílt nap megnyitó keretein belül került sor továbbá az Információbiztonsági menedzser szakirányú továbbképzéshez kapcsolódó EOQ (European Organization for Quality – Európai Minőségügyi Szervezet) tanúsítvány átadására. A tanúsítványt, amelyben az EOQ Magyar Nemzeti Bizottság Közhasznú Egyesület elfogadja képzési központként a Budapesti Metropolitan Egyetemet, Prof. Dr. Molnár Pál, az egyesület elnöke adta át Tóth Ágnes vezérigazgatónak.
Ezt követően a különböző képzések vezetői által szervezett szakmai programokat látogathatták meg az érdeklődők. Így volt, aki coaching demó alkalmon, vagy a divathoz kapcsolódó storytelling workshopon, esetleg egy szinkron kommunikációs mini tréningen vehetett részt. Az EMBA for IT és az Információbiztonsági menedzser képzés megismerését volt hallgatók és a képzéseken jelenleg is oktató tanárok jelenléte tette színesebbé. A képzések bemutatkozása és a szakmai programok után a jelenlévők személyesen tehették fel kérdéseiket a szakvezetőknek és képzésvezetőknek.


A nyílt napon bemutatkozó szakirányú továbbképzések:
Belsőépítészeti szakirányú továbbképzés  www.metropolitan.hu/kurzus/belsoepiteszeti-sztk
Coach - üzleti edző szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/coach-uzleti-edzo-sztk
Divat- és luxusmárka-menedzsment szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/divat-es-luxusmarka-menedzsment-sztk
Executive MBA - Digitális marketing szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/executive-mba-digitalis-marketing-sztk
Executive MBA - Public Relations szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/executive-mba-public-relations-sztk
Executive MBA - Stratégiai marketing szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/executive-mba-strategiai-marketing-sztk
Executive MBA - Turnaround menedzsment szakirányú továbbképzés  www.metropolitan.hu/kurzus/executive-mba-strategiai-marketing-sztk
Executive MBA for IT szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/executive-mba-for-it-sztk
Információbiztonsági menedzser szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/informaciobiztonsagi-menedzser-sztk
Kompetencia fejlesztő tréner szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/kompetencia-fejleszto-trener-sztk
OD - szervezetfejlesztési szaktanácsadó szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/od-szervezetfejlesztesi-szaktanacsado-sztk
Pálinkaturisztikai szaktanácsadó szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/palinka-turisztikai-szaktanacsado-sztk
Politikai kommunikációs szaktanácsadó szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/politikai-kommunikacios-szaktanacsado-sztk
Protokoll szaktanácsadó és rendezvényszervező szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/politikai-kommunikacios-szaktanacsado-sztk
Transzformációs HR szaktanácsadó szakirányú továbbképzés www.metropolitan.hu/kurzus/transzformacios-hr-szaktanacsado-sztk

A nyílt napon bemutatkozó felnőttképzési programok:
Kommunikálj szinkronban! felnőttképzési program www.metropolitan.hu/2019-04-01-szinkron-kommunikacios-workshop
Transformative Agile Leadership miniMBA képzés xpert.metropolitan.hu


2019. 05. 30.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
Művészet
Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a veszprémi Dubniczay-palotában látogatható.

nananana

Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a vesz …

Művészet
Művészet
Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intézetben rendezte meg őszi konferenciáját.

ökológiacsempe

Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intéz …

Művészet
Művészet
Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett részt a Kutatók Éjszakája országos eseménysorozatában, amely szeptember 27-28-án került megrendezésre...

elsokutatócsemp

Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett rés …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...