Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Bemutatták az MNB és a METU együttműködésével megszületett két új kiadványt | Budapesti Metropolitan Egyetem

Bemutatták az MNB és a METU együttműködésével megszületett két új kiadványt



2024. 07. 19. - Ünnepélyes keretek között mutatták be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) által támogatott „Fenntarthatóság a közgazdaság-tudományban”, valamint „A jövő fenntarthatósága – A fenntarthatóság jövője” címmel megjelent kiadványokat Budapesten.  

Az MNB–METU együttműködés keretében az Egyetemen működő Fenntarthatósági és Versenyképességi Kutatóintézet (FVKI) még 2023. júniusában írt ki kutatási pályázatot,  amelyre egyénileg vagy legfeljebb 3 fős csapatban várták a PhD végzettséggel rendelkező jelentkezőket. Pályázni két csoportra bontott témakörökben lehetett: az MNB FVKI közgazdaságtudományi fő profiljában, illetve a társadalmi és kulturális fenntarthatóság gazdasági összefüggéseinek kutatását célzó programmal. A pályázók a sikeres elbírálást követően havi átalányösszegű kutatói ösztöndíjban részesültek, a támogatással elkészült tanulmányokat pedig a METU és az MNB közösen adta ki a most bemutatott válogatáskötetekben.


A bemutatón beszédet mondott Virág Barnabás jegybank-alelnök, aki kiemelte, hogy a 2020-as évek eseményei alapjaiban változtatták meg a környezetünket, ezért nekünk is változnunk kell, hogy alkalmazkodjunk az új helyzetekhez. Mint mondta: olyan megatrendek zajlanak a világban, mint a digitalizáció, a robotika, a demográfiai változások, illetve a zöld átállás, és napjaink geopolitikai eseményei részben kapcsolódnak is ezekhez a megatrendekhez. Véleménye szerint jelentős különbség van az elitek és a társadalmak világértelmezése között, ezért azok az országok tudnak a mostani kihívásokkal könnyebben megbirkózni, amelyek minél több adatot gyűjtenek össze, és ezeket az adatbázisokat minél jobban elérthetővé és érthetővé teszik a saját közösségeik számára. A most megjelent kiadványoknak is ebben a folyamatban van fontos szerepük, hiszen a komplex folyamatokat jobb megértését szolgálják.


A tanulmányokat két kerekasztal-beszélgetésben mutatták be, ahol több szerző a kötetek kulcstanulmányainak tudományos jelentőségét összegezte. A moderátori szerepet mindkét kerekasztal beszélgetésen Kolozsi Pál, az MNB igazgatója, az FVKI-ből létrejött Pénzügyi Innovációs Kutatóközpont (PIK) vezetője látta el. A kutatómunka és a két most megjelent kötet folytatásaként a PIK 2024. júniusban új kutatási pályázatot írt ki, amelynek munkáit szintén önálló tanulmánykötetben jelennek majd meg „A pénz jövője, a jövő pénze” címen, 2024. negyedik negyedévében.


A kötetek szerzői:

„Fenntarthatóság a közgazdaság-tudományban” kötet szerzői (33 fő): Bach Alexandra, Banai Ádám, Bánkuty-Balogh Lilla, Bódi-Schubert Anikó, Csorba Norbert, Filep-Mosberger Pálma, Gábriel Péter, Gánics Gergely, Gyura Gábor, Hajdu Gabriella, Halmai Péter, Héjja Borbála, Hevér Judit, Holczinger Norbert, Kaszab Lóránt, Kim Donát, Kolozsi Pál Péter, Lehmann Kristóf, Marton Ádám, Monostori Zoltán, Morvay Endre, Nagy Gábor, Neszveda Gábor, Ritzlné Kazimír Ildikó, Sárvári Balázs, Seregdi László, Soós Gábor Dániel, Szalai Zoltán, Szentmihályi Szabolcs, Varga Bence, Várgedő Bálint, Világi Balázs, Vonnák Balázs


„A jövő fenntarthatósága – A fenntarthatóság jövője” kiadvány szerzői (26 fő): Babai-Belánszky Tamás, Bai-Paulik Éva, Banai Ádám, Biró Katalin, Bódi-Schubert Anikó, Deák Marianna, Filep-Mosberger Pálma, Gábriel Péter, Kacsné Kovács Anikó, Kim Donát, Kocziszky György, Kolozsi Pál Péter, Kovács Eszter, Lakatos Máté, Marincsák Kálmán Árpád, Mihálovits Zsolt, Nagy Gábor, Ökrös Ilona Tünde, Pintér Judit, Ritzl Ildikó, Sárvári Balázs, Seregdi László, Siket Bence, Szabó Lajos Tamás, Varga Bence, Várgedő Bálint.



2024. 07. 19.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
Művészet
Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a veszprémi Dubniczay-palotában látogatható.

nananana

Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a vesz …

Művészet
Művészet
Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intézetben rendezte meg őszi konferenciáját.

ökológiacsempe

Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intéz …

Művészet
Művészet
Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett részt a Kutatók Éjszakája országos eseménysorozatában, amely szeptember 27-28-án került megrendezésre...

elsokutatócsemp

Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett rés …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...