Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility A jövő HR-esei Onboarding Nappal indították a tanévet | Budapesti Metropolitan Egyetem

A jövő HR-esei Onboarding Nappal indították a tanévet

Ha valaki HR-esként szeretne elhelyezkedni egy nagy cégnél, valószínűleg fog majd pályafutása során úgynevezett Onboarding Day-t, azaz az újonnan belépő munkatársak számára szervezett orientációs napot szervezni. „Mind az emberi erőforrások (BSc) alapképzésünk, mind pedig az emberi erőforrás tanácsadó (MA) mesterképzésünk nagyon gyakorlatorientált, a hallgatókat a valós munkaerőpiaci elvárásokra felkészítő képzés. Úgy gondoltuk, hogy ezt már a legelső napon érdemes megmutatni az új hallgatóknak, ezért szerveztünk nekik Onboarding Napot.” – mesélte Király Zsolt, az emberi erőforrások alapszak vezetője.



Az interaktív nap elején először a szakvezetők mutatkoztak be az alap- és mesterképzés újonnan felvett és a rendezvényen megjelent közel 80 hallgatójának. Szabó Szilvia, az Emberi erőforrás tanácsadó mesterképzés szakvezetője elmondta, hogy a HR-képzés oktatói mind jelentős szakmai tapasztalattal rendelkeznek, többen közülük jelenleg is dolgoznak trénerként, tanácsadóként az oktatói munka mellett, ami már önmagában garantálja a képzés gyakorlatorientáltságát.



Az Onboarding Napon résztvevő hallgatók 8-10 fős asztaloknál foglaltak helyet és csapatokban dolgoztak a számukra kitalált feladatokon. Az asztaltársaságok rövid bemutatkozását követően a lehető legtöbb emberrel kellett megismerkedniük a teremben 10 perc alatt, ezután összegyűjtötték az asztaltársaságukra jellemző rejtett értékeket, melyek szerintük a METU közösség javát szolgálhatják. Egy harmadikban pedig rövid prezentáció keretében azt mutatták be, hogy csapatuknak milyen elképzeléseik vannak a METU-s képzéssel kapcsolatban, mire is számítanak.




Egy rövid beszélgetés keretében alumni, illetve még mindig a METU-n tanuló, de már HR-esként dolgozó hallgatók osztották meg tapasztalataikat a METU alapképzési programjáról és első munkatapasztalataikról. Mindannyian elmondták, hogy érdemes már az egyetem első napjától az egyéni érdeklődésnek és a karriercéloknak megfelelően tudatosan tervezni a tanulmányokat. Az egyetemi órák mellett a METU számos tréninglehetőséget nyújt hallgatóinak, amelyeken a későbbi sikeres elhelyezkedéshez szükséges soft skilljeiket is fejleszthetik a diákok. Emellett több szakos eseményen, konferencián, és egyéni coaching folyamatban fejleszthetik magukat a HR-es hallgatók, amelyeket évközben szintén érdemes kihasználni. A beszélgetés résztvevői abban is egyetértettek, hogy érdemes már a képzés ideje alatt legalább részmunkaidőben elkezdeni dolgozni, hiszen a napi feladatok megoldásából is nagyon sokat lehet tanulni.



Az Onboarding Napon Szabó Szilvia és Király Zsolt szakvezetők meséltek a hallgatóknak a HR szakmai szervezetekkel közös együttműködések előnyeiről, illetve a közeljövő eseményeiről. Sokrétű együttműködés formálódik például a Nestlé a METU között, amelynek egyik eleme egy idén novemberben tartandó közös METU-Nestlé Hackathon lesz. Az eseményen mindennapi HR-es problémákra keresnek majd innovatív, előremutató megoldásokat a résztvevők. A tervek szerint jövő tavasszal induló Nestlé School esetében pedig a multinacionális vállalat munkatársai által birtokolt élő piaci tudás és tapasztalat egyetemi oktatásba való beemelésén lesz a fő hangsúly.

2019. 09. 12.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
Művészet
Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a veszprémi Dubniczay-palotában látogatható.

nananana

Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a vesz …

Művészet
Művészet
Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intézetben rendezte meg őszi konferenciáját.

ökológiacsempe

Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intéz …

Művészet
Művészet
Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett részt a Kutatók Éjszakája országos eseménysorozatában, amely szeptember 27-28-án került megrendezésre...

elsokutatócsemp

Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett rés …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...